Boszorkányok és vámpírok oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Üdv az oldalunkon
 
Menü
 
Bűbájos Boszorkák
 
A hónap anija!
 
Bosziknak
 
Társoldalak
 
Piper
 
Phoebe
 
Paige
 
Hallgasd
 
Egy hétfői nap *új*

Egy hétfői nap

Vasárnap este volt, odakint enyhe szellő fújt, és nem volt nagy vámpírmozgás sem a temető környékén. Buffy szobájában a szokásos kupi volt, nem nagyon szeretett rendet rakni. Pár perc múlva Buffy megérkezett a járőrözésből, már 10 óra körül volt, és ideje volt ágyba bújnia, hogy másnap reggel ne késsen el az iskolából. Mindent odakészített a következő napra, és elment zuhanyozni. Tíz perc alatt végzett, és a fürdőszobából már pizsamában tért vissza a szobájába. Az ajtaját és az ablakot becsukta, bebújt az ágyba és lekapcsolta az éjjeliszekrényen a lámpát. Mielőtt elaludt volna, párat forgolódott és látszott rajta hogy nem volt túl vidám állapotban.

Elaludt.

Sötét volt, kint erősen fújt a szél és hideg is volt. Buffy szobájában azonban minden csendes volt és meleg is volt. De Buffy nem olyan volt ezen az éjszakán, mint a többi vadászat utánin.

Másnap reggel van, és Buffy az iskola felé tart. Az utcán csend volt, és még nem kelt fel teljesen a nap, ami furcsa volt. Alig volt pár diák, akik az iskolába mentek. Feltűnően kevesen voltak Sunnydale utcáin. Buffy az iskola elé ért, és gyorsan végignézett az iskola előtti padokon, hogy melyiknél találja meg Willowt. Willow nem volt egyik padnál sem. A padok felénél nem volt senki. Csak elszórtan volt néhány tanuló, akik olyan szorgalmasak, hogy még egy ilyen rossz napon is eljönnek az iskolába. Buffy elindult az iskola bejárata felé, és a könyvtár felé vette az irányt. Amikor a lépcsőkhöz ért, Xander rohant le a lépcsőn, és majdnem el is esett a nagy sietségben. Az oldalán ott volt a mindennapi barna iskolatáskája, amit mindenhova hordott. Buffy megkérdezte, hogy nem-e látta valahol Willowt. Xander csak csóválta a fejét és nemleges választ nyögött. Rajta is látszott a fáradság minden klasszikus tünete. Miután pár szót váltottak, Buffy benyitott a könyvtárba, Xander követte. A könyvtárban mindenhol Giles nagy könyvei voltak kupacokban kipakolva az asztalra. A két fiatal Gilest keresték, de nem találták sehol. Mintha a fél város elfelejtene bejönni a munkahelyére. Körülnéztek mindenhol, de Gilesnak a nyomát sem találták. Ekkor egy lihegő lány futott be a könyvtárba. Willow volt az. Azért futott idáig, mert fél hogy el fog késni. Ez nem volt jellemző rá, hiszen ő mindig is pontosan érkezett és távozott az iskolából, amit egyben a munkahelyének is tekintett. De ezt a véleményét nem sokan osztották. Főleg Xander nem.

- Szia Willow! Merre jártál? – kérdezte Buffy a barátnőjét.

Willow alig tudott lábon maradni, csak úgy kapkodott a levegőért. A könyvtár bejárata felöli részén támaszkodott az asztalnak, amire Xander mindig rá szokott huppanni. Pár lépést tett előre és belerogyott egy székbe. Már nagyobb adagban tudta venni a levegőt, de még egy kicsit hallgatott.

- Sziasztok! – mondta Willow kicsit felszabadultabban.

- Szia Willow! Csak nem Cordeliát láttad? – viccelődött Xander.

- Nem, azt hittem el fogok késni. Máskor hamarabb haza kell mennem. – mondta a lány kicsit zavartan, mivel ő a vasárnap estéket otthon szokta tölteni.

- Hamarabb hazamenni? – ismételte Buffy – Mégis honnan?

- Willow buliban volt, és nekünk nem is szólt. Micsoda sunyi vagy te lány! – mondta Xander kicsit viccesen.

- Nem buliban voltam, hanem…

Amikor Willow éppen befejezte volna a mondatát, megszólalt a tűzriadó. Mindenki rohant ki az iskolából, és az a pár tanár aki ma bejött dolgozni, terelte ki a diákokat. Buffyék még a könyvtárban voltak, és Gilest keresgélték. Giles éppen akkor toppant be a könyvtárba, ahol a három barát kutatott utána. Mindegyiküknek mondta, hogy azonnal hagyják el az épületet. Egy kis vita után nem is akartak tovább itt maradni, és elindultak kifelé. Amíg Xander, Willow és Buffy az iskolából sietett ki, Giles próbálta kijuttatni a könyveit, nehogy a tűz áldozataivá váljanak.

Amikor Buffyék kiértek az iskolából, a nap még mindig nem kelt fel, sötét volt kint. Egy kis fény viszont volt. Égett az iskola. Mindenki azt hitte, hogy csak próba, de nem volt az. Giles még bent volt.

- Vissza kell mennünk Gilesért! – ordította Buffy a nagy tömegben.

- De ég az iskola Buffy! – ellenezte Willow.

- Pontosan azért. – erősítette meg Buffyt Xander.

- Willow, Te maradj kint. – mondta neki Buffy.

- De, … - kezdte Willow a mondatot, amikor egy robbanás történt az iskola túlsó végén.

Buffy szó nélkül elindult az iskola felé, és Xander követte. A fiú intett Willownak, hogy maradjon kint. Willow tudta, hogy azt szeretnék, hogy ne essen semmi baja, de ő nem tudott tétlenül ott állni.

Giles a könyvtárban hallotta a robbanást az ebédlő felől, biztos volt benne hogy a gázpalackok robbantak fel. Giles már hallotta, ahogy terjed az iskolában a tűz, de nem hagyta ott a könyveit. Ekkor Buffy és Xander állított be hirtelen. Látták, ahogy a könyvtáros idegesen pakolja a könyveket a táskákba.

- Giles, azonnal ki kell jönnie! – ordította Buffy.

- Ti meg mit kerestek itt? – kérdezte Giles idegesen.

- Magáért jöttünk Giles. – mondta Xander, és egy pillanat múlva egy furcsa grimasz jelent meg az arcán.

- Azonnal menjetek ki az épületből. A tűz mindjárt ideér. – erősködöt Giles.

- Igen, de a tűzoltók is. – mondta a Vadász.

Giles tovább pakolta a könyveket a táskáiba, de Buffy megfogta a zakóját, és annál fogva kezdte el kivonszolni Figyelőjét az iskolából. Giles nem engedte magát, és ellökte magától Buffyt és visszament a könyveket menteni. Buffy már kicsit ideges volt, és Giles után ment. Amikor odaért, mondta neki, hogy most ő és Xander kimennek az iskolából, vele vagy nélküle. Giles azt mondta, hogy nélküle, és erre Buffy egyszer ököllel arcon ütötte a könyvtárost. Nem bírt talpon maradni és összerogyott Buffy ütésétől. Buffy elkapta és elkezdte kifelé húzni a könyvtárból. Közben szólt Xandernek, hogy hozza magával Giles táskáit. Xander eleget tett Buffy kérésének, és utánuk vitte. A kijárathoz értek, ahol az a kevés diák volt egy kisebb kupacban, akik bent voltak az iskolában. Giles kezdett magához térni, és lábra állt. Ekkor döbbent rá ő is, hogy valójában Buffyék nélkül ő már halott lenne. A könyvtárat is ellepték a lángok. A tanárok a tanulókat hátrébb terelték az iskolától, nehogy valami baleset történjen.

Willow mindeközben az iskola másik bejáratánál volt, és fürkészte szemével a lángokat. Ahogy égett a tűz, felmelegítette a levegőt, és nem volt túl hideg kint. A nagy morajlásban Willow felfigyelt egy sikoltozó hangra. Egy elsős diák volt, aki bent ragadt az épületben. Willow szeretett volna segíteni rajta, de sehogy sem tudott. Tudta, ha elmenne segítségért, a lány, aki bent volt addigra már csak por lenne. Talált egy betört ablakot, ahol nagy nehezen sikerült bemásznia, és kiment a folyosóra. A lány a másik teremben volt, ahol már égett minden. Willow elindult a folyosón jobbra, és elért a szomszédos terem bejáratához. Vett egy mély és füstös levegőt. Hirtelen köhögnie kellett a füsttől, és eltakarta a száját és az orrát. Benyitott a terembe. A lángok mardosták a táblát és mindent, ami fából készült. A lány az egyik sarokban bújt el a forró tűz elől. Pont a legtávolabbi sarokba. Willow próbálta kikerülni a lángokat. Egyre melegebb volt a teremben, és egyre csak fogyott az idő. Willow még gondolni sem akart arra, hogy visszaforduljon. Rajta múlt az elsős lány élete. Átvergődött a tűzön, egy kicsit megpirult a szoknyája, de nem volt vészes. Ott volt a két lány a sarokba. A tűz most már közelebb volt, mint az előbb. Innen már nem volt kiút.

Buffy, Xander és Giles azon tanakodtak, hogy vajon miért is gyulladt ki az iskola. Xander elvált a Vadásztól és Figyelőjétől, hogy Willowval beszéljen. Körbejárta ezt a kis tömeget kétszer is, de sehol nem találta. Ekkor ment vissza Buffyékhoz, és megkérdezte, hogy látták-e valahol. Giles magasabb volt, mint Buffy és Xander, ő is végignézett a tömegen, de nem látta sehol. Már csak találgathattak, hogy hova ment, de azt nem gondolták volna, hogy bement az égő iskolába. Giles mondta, hogy nézzenek körbe az iskola körül, hátha arra van. Kettéváltak, Buffy ment Xanderrel, Giles pedig egyedül.

Willow és a lány már nagyon remegett. Bent már harmincöt fok felett is lehetett a hőmérséklet, és nem mertek sehova sem menni. Féltek a tűztől. Willow kicsit felbátorodott és azt mondta, hogy próbáljanak meg elindulni az ablakok felé. A lány nem merte, a sarokban ült. Willow úrrálett a félelmén és felállította a lányt. Előre tuszkolta, és ő mögötte ment. Nem álltak meg az ablakig. Amikor már csak pár lépésre volt az ablak, megjelent a túloldalán Giles. Mindenhol füst szállt, és lángok voltak. Giles óvatosan betörte az ablakot és Willowhoz szólt.

- Willow, siess! – ordította Giles megrémülten.

- Giles! – szólt vissza Willow.

A lány elért az ablakhoz, és Giles segítségével kimászott az ablakon. Amikor a lány kiért a szabadba, és Giles visszanézett, nem látta már Willowt. Nem mert arra gondolni, hogy bent égett a tűzben. Giles nagyon félt, és mondta a lánynak, hogy szóljon Buffy Summersnek, hogy azonnal jöjjön ide. Megmondta, hogy valószínűleg az iskola másik oldalánál van Xanderrel. Giles nem tétovázott, és bemászott az ablakon. Amikor felrakta a lábát a párkányra, egy újabb robbanás történt. Éppen ennek a teremnek a fala és az ajtaja robbant be. Giles legalább öt métert szállt hátrafelé, és a füvön ért földet. Már nem volt képes lábra állni, a robbanáskor egy fadarab átszúrta a bal combját.

Buffy és Xander sietve nézegettek be az ablakokon, és egy robbanást hallottak. Ettől a robbanástól, Giles már nem volt képes segíteni a többieknek. Buffy egy lány hangját halotta, amint az ő nevét kiabálja. Megfordult és egy vörös hajú lány futott feléje. Átadta neki azt az üzenetet, amit Giles mondott neki. Buffy és Xander olyan gyorsan futottak körbe az iskolán, amennyire gyorsan csak tudtak. Odaértek, ahol a robbanás történt. Buffy az ablakhoz futott, Xander pedig Gileshoz. Megkérdezte Buffyt, hogy segítsen-e neki, de nem kellett. Elment segítségért. Buffy az ablakon benézett, és mindenhol csak lángokat látott. Nem tudta, hogy Willow bent volt. Odafutott Gileshoz, és megkérdezte hogy mi történt. Giles elmondta, hogy Willow és a lány bent voltak, de Willow eltűnt. Giles felvilágosította Buffyt a lábában levő fadarabról, és hogy Willow már több mint valószínű, hogy halott. Buffy ezt nem akarta elfogadni, és visszasietett az ablakhoz. Xander visszatért egy mentős csapattal, akik Gileshoz siettek. Snyder igazgató is jött velük. Xander Buffyhoz ment, aki be akart mászni a törött ablakon. A fiú visszahúzta, és megkérdezte, hogy miért akar egy ilyen kamikáze akcióba belefogni. Elvégre nincs bent senki. Buffy Xandernek elmondta, hogy mi is a nagy harci helyzet, de a fiú ellenezte, azt hogy bemenjen. Furcsa reakció volt, nem egészen erre számított. Buffy elkezdett kiabálni a fiúval, akiből kölcsönösen ugyanez a hatás tört elő. Egy pillanat múlva, egy újabb robbanás történt. Pont annál a teremnél, ahova Buffy be akart menni. Buffy és Xander hátrarepült a robbanás erejétől, és elvesztették az eszméletüket.

A nap felkelt. Az iskola előtt egy kisebb tömeg gyűlt össze, akik azt figyelték, hogy hogyan ég le az iskola. Mindeközben a mentők már szerencsére ott voltak Buffyéktól pár lépésre, és be is vitték őket a kórházba.

Eltelt két nap. Xander kinyitotta szemét, és fáradtnak érezte magát, annak ellenére, hogy két napig egyfolytában csak feküdt. Egy szobába volt Buffyval, aki még mindig eszméletlen volt. A fiú kikelt az ágyból, és odament a szemben lévő ágyhoz, amin Buffy feküdt. A Vadász kómában volt. Xander mindent gondolt volna, csak ezt az egyet nem. Egy Vadász meghalhat, megsérülhet, de hogy kómába essen, ez most jutott először az eszébe. Kinézett az ablakon, és éjfél tájt volt. Valaki kopogott az ajtón. Xander megfordult az ablaktól, és az ajtóra nézett. Még kicsit “kómás” volt, nem sejtett semmit.

A kórházban csak két nővér volt, akik TV-t néztek. Az egyik a mellékhelyiségben volt. Három alak volt a folyosón. Az egyik egy betegszoba előtt állt, amint kopogott, a másik a TV-ző nővér mögött volt, míg a harmadik a mosdó bejáratánál állt.

Xander nem merte kinyitni az ajtót, inkább odament Buffyhoz. A kopogást abbahagyták. Xander Buffyt próbálta felkelteni, de nem sikerült.

A TV-ző nővér mögötti ember arc eltorzult, és a fogai megnőttek. Vámpír volt. A kórházban dolgozók potenciális áldozatai voltak a vámpíroknak. A vámpír a nő nyakához hajolt, aki ebből semmit nem vett észre. A nyakába harapott, és a nővér sikoltott, majd amikor a vámpír kiszívta a vérét, előredőlt a székben. A sikoltásra a mosdóból előjött a másik ápoló is, aki kicsit nagyobb darab volt, mint a néhai kollégája. Az ajtónál leskelődő vámpír lecsapott rá. Most már a kórház egy Svéd-asztal volt a vérszívóknak.

Xander hallotta kintről a sikoltást, és még jobban megrémült. Nem tudta hirtelen, mihez kezdjen. Menedéket keresett, mert valahogy érezte, hogy vámpírok vannak a folyosón. A menedéket meg is találta, az ágya mögött. Halotta kintről, ahogy minden ajtót berugdalnak a vámpírok, és hogy vért keresnek. Pár percig Xander megnyugodott. Ekkor hirtelen berúgták ezt az ajtót is. Xander a földön volt, nem mozdult és a lélegzetét is visszatartotta. Buffyra felfigyeltek a vámpírok, és oda is mentek hozzá. Ezt az ágy alól Xander látta, és felállt.

- Csak a védteleneket tudjátok baszogatni? – mondta Xander elég hangosan.

- Mi a fene? – szólalt meg az egyik vámpír.

Mind a három vérszívó ránézett, után az egyik elindult feléje. Xander ekkor feltartott két injekciós tűt, amivel egy keresztet formált. A vámpír elkezdett nevetni, és megállt.

- Azt hiszed, hogy ezzel megállíthatsz? – kérdezte a vámpír nagyképűen.

- Nem hiszem, tudom hogy nincs esélyem, de azért megpróbálnám. – mondta Xander kicsit félve.

Amint a vámpír megmozdult, Xander az egyik injekciós tűt a nyakába vágta, és belenyomta, ami benne volt. Pár másodperc múlva a vámpír elporladt. A másik kettő csodálkozva nézte, mi történt. Xander csak mosolygott. Az üres tűt eldobta. A közelebb álló vámpír nekitámadt. Átugrott az ágy felett, és egyenesen Xanderen landolt. A fiú elesett, és elejtette a másik tűt. Visszakézből egy erőset csapott a vámpír arcára, aki egy kicsit meginogott. Ezt kihasznált a fiú és odanyúlt a tűért. Az ajtó már éppen be volt csukódva, amikor valaki újra berúgta. Angel volt az. Feketében volt, mint mindig. A maradék vámpírra támadt. Sikerült is a földre kényszerítenie, és egy jól irányzott ütéssel az arcába talált. A kabátja mögül előhúzott egy karót, és a vámpír szívének a közepébe döfte. Pár másodpercen belül már csak Angel volt a földön egy kis por felett. Amikor felkelt, látta hogy Xander dulakodik a másik vámpírral. Xander a vámpír derekába döfte az injekciós tűt, de nem sikerült neki belefecskendezni a szenteltvizet, amit akkor töltött bele, amikor a sikoltásokat halotta. Buffy még kómában volt, de már mozgott a keze. A vadásztáskája az ágy mellett volt, amit Giles hozott be neki. Xander nyakát elkapta a vámpír és Angelre nézett. Angel felöltötte magára a démoni arcát, és rávicsorgott a vámpírra. Erre a vámpír hatalmas kísértést érzett, és mind a két kezével nekivitte Xandert a falnak, és kitörte a nyakát. A vámpír eleresztette a fiút, és Xander teste a földre rogyott. Angel még dühösebben nekiugrott és elkezdte ütni, ahol érte. A vámpír már elég ütést kapott, és mivel tudta hogy nem nyeri meg a harcot, kiugrott az ablakon. Közben csak annyit mondott:

- Neked most véged! – ordított a vámpír, ugrás közben.

Angel az ablakhoz sietett és utánanézett. Egy kis zajt hallott maga mögül, megfordult és látta hogy Buffy felkelt az ágyból. Angel eldobta a karót és átölelte a lányt. Ekkor még két vámpír állított be a szobába. Mind a ketten Angelre támadtak, aki nem hagyta magát. Amíg a három vámpír egymást püfölte, Buffy kikelt az ágyból, és odatámolygott a mosdókagylóhoz. Egy kis vizet locsolt az arcára, és felfrissült. Ő is beszállt a harcba. Angel a földre került, és egy vámpír volt felette. Buffy megfogta a vámpírt, és a másiknak dobta. Mind a kettő elesett. Felsegítette Angelt, és folytatták a harcot. A két vámpír felkelt, és tovább küzdöttek. Buffy és az áldozata az ajtónál harcolt, Angel és a másik halott pedig az ablaknál. A karó, amit Angel dobott el, a fal mellett volt. Buffynak eszébe jutott a tükör, ami a csap felett volt. Egy kisebb manőverrel el is ért a csaphoz. A vámpír a fejére akart ütni, Buffy kikerülte és a tarkójánál fogva belevágta a fejét a tükörbe. A tükör betörött. A bal alsó sarokban volt egy nagyobb darab szilánk. Buffy kikapta onnan, egy picit el is vágta a kezét, de nem számított. A vámpír magához tért, ránézett a Vadászra, de csak a lábát látta, amint az arcába rúgott. A vámpír a földre zuhant. Gyorsan fel is ugrott, Buffy közelebb lépett, és már az ajtó előtt voltak. Amikor a vámpír kiegyenesedett, Buffy fordulatból, nagyon gyorsan a tükördarabbal levágta a fejét. A tükör darabokra tört. Buffy hirtelen megfordult, hogy Angel segítségére siessen. Angel a földre kényszeríttette a vámpírt, akivel harcolt. A vámpír ráesett a karóra. Előkapta maga alól, és amikor Angel feléje hajolt, hogy felkapja, a szívébe döfte. Angel meghátrált, az arca visszaváltozott emberire, és Buffyra nézett, és azt mondta neki, hogy:

- Szeretle… - mondta Angel, de közben porrá változott.

- Neeem! – ordította Buffy teljes torokból.

Buffy már majdnem szétdurrant a dühtől, és a vámpírra támadt. A vámpír a földön feküdt. Buffy kikapta a kezéből akarót, és teljes erejéből a szívébe vágta. A karó átment a vámpír mellkasán, a hátán pedig a vége kijött. Buffy becsukta a szemét, és egy pillanatra Angelre gondolt. A gondolatát a karó hangja zavarta meg, amint a földre hullott. A Vadász a földre rogyott, és elkezdett sírni.

Eltelt egy óra, Giles látogatóba indult a kórházba. Az kórház előtti úton a rendőrök helyszíneltek. Egy piros autó volt ott, és egy lány. A lány Cordelia volt. Az ablakok véresek voltak, nem lehetett rajta se ki, se be látni. Cordy mellkasa fel volt szakítva, és a szíve nem volt a helyén. Giles azonnal odasietett, és megkérdezte mi történt. A rendőrök csak értetlenül figyeltek, nem értették mi történt. Volt ott valaki, aki azt mondta, hogy szerinte valamiféle rituális gyilkosság történhetett. Giles akármennyire is nem kedvelte a lányt, nem bírta ki, hogy ne könnyezzen. Továbbment a kórházba, hogy meglátogassa Buffyt és Xandert. Felért a második szintre, ahol Buffyt elhelyezték Xanderrel együtt. Gilesnak megütötte a fülét valami csepegés. Amikor beért a folyosóra, ahol a szobák voltak, és a TV, látta, ahogy a nővérből a székben előredőlve csöpögött a vér. A másik pedig a földön feküdt. Giles ekkor egy pillanatra ledöbbent, és eszébe jutott a két fiatal. Berohant a szobába, ahol senkit nem látott. De hallotta, ahogy valaki magában beszél. Egy kicsit beljebb ment, és látta amint Buffy Xander teste mellett ül a sarokban, és maga elé nézve motyog valamit. Nem akarta befejezni. Buffy teljesen depressziós lett. Giles odalépett hozzá, és leguggolt. Megkérdezte, hogy mi történt, de a lány ugyanazt mondta újra és újra.

- Meghalt…, az én hibám.

- Mi történt Buffy? – kérdezte Giles, miközben Xanderre nézett.

A figyelő látta, hogy Xandernek ki van törve a nyaka, és mindenhol por van a földön. Giles megfogta Buffyt, és felállította. Elkezdett vele kiabálni, nem bírta tudatlanul nézni, ami a szobában volt. Buffy továbbra sem mondott semmit, csak ugyanazt, amit addig. Giles most fogta fel igazán, hogy miket mond Buffy, és azt hitte hogy Xanderre érti. Őrá is értette, de főleg Angelre. Megtört a jég, felállt és ránézett Gilesra, és halkan megkérdte, miközben a tekintetét a földre szegezte:

- Hazavinne? – kérdezte Buffy.

- Persze. – mondta Giles és megfogta a vállát.

Elindultak kifelé a korházból, Giles egy utcával lejjebb parkolt. Útközben Buffynak feltűnt a kocsi az út szélén, amiben Cordelia meghalt. Buffyt most nem tudta érdekelni semmi, csak Angelre gondolt, és állandóan azon járt az esze, hogy hol rontotta el. Beszálltak a kocsiba, és elindultak Buffyék felé. Buffy lehúzta az ablakot, hogy egy kis friss levegőt szívjon. Már lassan kelt fel a nap. Buffy Gilesra nézett, és valami furcsát vett észre. Giles ideges volt, már padlógázzal mentek. Buffynak feltűnt Giles nyakán két kis pötty, de azt hitte hogy csak hallucinál. Buffy lehajtotta a fejét, és elkezdett sírni. Már az összeroppanás határán állt. Egy perc múlva felnézett, és látta, ahogy Giles a móló felé tart. Nem volt a dokkban egy hajó sem. Két alak ott állt a móló végén, és az érkező kocsira vártak. Giles és Buffy és látta a két vámpírt, akik már elindultak visszafele, mivel a nap hamarosan felkel. Giles és Buffy a kocsival a mólóra értek, de még mindig nem lassított a figyelő. A kocsi a vízbe zuhant és a víz beáramlott a kocsi belsejébe. A kocsi teljesen megtelt vízzel, pár hal is bekerült.

A nap felkelt. A kocsi a víz alatt, és a napfény a vízben lefelé haladva egyre halványodott el. Még leért a talajig, és Gilesból pillanatok alatt por lett. Buffy nem kapott levegőt. Már nem próbált kijutni, úgysem sikerült volna. Becsukta a szemét, és minden hideg és sötét volt.

Hirtelen kinyitotta a szemét, és izzadtan felugrott az ágyban. Ránézett az órájára, ami hajnali kettőt mutatott, és hétfő volt. Visszahuppant a párnára, megtörölte az arcát, és becsukta a szemét.

 

 

 
Bűbájos Boszik

Következő rész

1.20.
Szellemek Harca
(The power of two)
(c) Copyrigting www.boszorkak.try.hu

TV2 2005. december 3. - 15:25

 
Látogatóim száma
Indulás: 2004-06-23
 
Óra
 
Képek
 
Vámpírkedvelőknek
 
Buffy- Angel szereplők
 
Buffy
 
Angel
 
Spike
 
Novllák, versek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.