Sötét volt, és Lara sosem szerette a sötétet. Olyan sok képzeletbeli lény, olyan sok megelevenedett árnyék járt a sötétben! Szíve a torkában dobogott, nem akart bemenni a szobába, de érezte, hogy nincs más választása. A hangokat, amelyek odabentről jöttek, sosem hallotta még, de tudta, hogy semmi jót nem jelentenek.

            Benyitott. Azonnal megcsapta az orrát valami förtelmes bűz, gondolkodni sem tudott tőle, de nem is kellett. Egy írtózatos lény ugrott elé, felemelte a baltáját és le akarta csapni a fejét, Lara az utolsó pillanatban hajolt el a halál elől. Bár ne tette volna! Még négy szörnyet látott meg a franciaágyon, ahogy hideg, halott tekintettel előre meredő emberek belsőségeiből lakmároztak. Megfagyott ereiben a vér.

– Anya! – üvöltötte kétségbeesetten. – Anya! Apa!

            Szeme sarkából látta, ahogy az imént rátámadó szörny felemeli a bárdját, de ez már nem is számított. Fizikailag nem érezte a nyakát érő csapást, a halállal elmúlt a rettenetes fájdalom halott szülei láttán.

            Arra ébredt, hogy valaki tiszta erőből rázza. Rémülten nyitotta ki a szemét és nézett körbe, nem is tudta hirtelen, hogy hol van.

– Hé, jól vagy? – kérdezte aggódva Gunn iszonyatot tükröző arcát nézve. – Szörnyű rémálmod lehetett.

            A lány felült, sóhajtott néhány mélyet, aztán mosolyogva bólintott.

– Igen, jól vagyok. Nem szabad elbóbiskolnom délutánonként, olyankor mindig ez történik.

– Elég kényelmes ez a körkanapé, úgyhogy nagy a kísértés. – nevetett Gunn és melléült. – A szüleidről álmodtál?

– Igen, róluk. – sóhajtotta Lara. – De ne beszéljünk erről, oké? Már el is felejtettem.

            Bizonyításképpen szélesen elmosolyodott, de Gunnt nem tudta csak úgy zsebből meggyőzni. Egy hete volt náluk, és mégsem tudtak róla semmit. Nem beszélt a múltjáról, a kérdéseket mindig viccel ütötte el és elterelte a témát. Nem beszélt magáról, és mégis egyfolytában járt a szája. Nagyon barátságos volt, közvetlen, de semmit nem tudtak magáról az emberről. Ez eleinte aggasztotta a csapatot, Angelt is, de aztán megszokták.

            Erre a mosolyra lépett be Angel az emeletről, egy aktával a kezében. Mint mindig, most is el kellett mosolyodnia ezt a mosolyt látva, nem lehetett neki ellenállni, akármilyen komor gondolatok is emésztették a lelkét.

– Felébredtél? – érdeklődött és eléjük állt.

– Mint talán látod. – pattant fel tettrekészen Lara és kikapta az aktát a kezéből. – Hová megyünk ma?

– Megkeressük egy szórakozóhely tréfáskedvű démonját.

– Tréfáskedvű?

– Igen, az, de annál veszélyesebb. Azt hiszi vicces, ha a mellékhelységet használó fiatal bulizókat megszállja és belefolytja “önnönmagát” a piszoárba.

            Lara elsápadt.

– Ez borzasztó!

– Tudom. És nagyon erős.

– Ez azt jelenti, hogy menjek veletek? – kérdezte Gunn reménykedve.

– Igen, jó lenne. – bólogatott Angel és az ajtóhoz sétált. – Néhány perc és mehetünk, a nap már elég alacsonyan áll.

– Át kell öltöznöm, addig ti fegyverkezzetek fel! – hangzott az utasítás Lara szájából és feltrappolt az emeletre.

            A két férfi a fegyvertárolóhoz lépett és válogatni kezdett.

– Egy hete, hogy itt van, és máris parancsolgat. – zsörtölődött Gunn, de vigyorgott mint a tejbetök.

– Ez a nők alapvető tulajdonsága. Egyébként meg logikus volt amit mondott.

– Észrevetted, hogy mióta itt van sokkal több a kuncsaft?

– Persze.

– Van benne valami, ami meggyőzi az embert arról, hogy bízhat benne. – gondolkozott hangosan tovább Gunn, tiszteletteljes hangon. – Kíváncsi lennék, van-e valami amiről nem tud meggyőzni.

            Angel elgondolkozott. Lara valóban nagyon sokat segített az üzletben és remekül szót értett mindenkivel, még vele is, pedig az köztudottan nagy szó volt. Ő volt Cordelián kívül az egyetlen, aki cseppet sem félt tőle, sőt, még annyira sem tartott tőle, mint Cordy. Ha valamivel nem értett egyet, nyílegyenesen a  szemébe mondta, nem finomkodott, időnként még fizikailag is visszatartotta egy – egy általa őrültnek ítélt vállalkozástól. De ezen kívül nem folyt bele az eseményekbe. Nem szólt bele semmi vitába (még Angel és Connor kemény vitáiba sem), nem szólt bele ki mikor mit csináljon, nem kavart kalamajkát. Furcsa lány volt, szó ami szó, Angel kedvelte.

            És mintha Connor is kedvelte volna. Ő volt ugyanis az egyetlen, akit nem piszkált, nem ordított vele, nem ellenkezett vele elvből is. Néha még edzeni is lement vele a pincében berendezett edzőterembe még akkoris, ha ott találta az apját.

– Néha az az érzésem van, hogy nem ember. – gondolkozott hangosan Angel.

– Nem ember??

– Á, csak vicc volt, ne vedd komolyan!

– Az elmúlt két hónapban nagyon megváltozott a humorod, öregem!

            Angel már éppen válaszolni akart, amikor megjelent mellettük az elmúlt két hónapért felelős személy: Connor. Mogorva volt és dacos, mint mindig.

– Éhes vagyok. – jelentette.

– Van vacsora a hűtőben. – mondta Angel a lehető legkedvesebben.

– A vér alatt?

            Angel görcsösen megszorította a bárd nyelét amit a kezében tartott, nehogy az ajtóra mutasson és elűzze életének sötét foltját. De akkor hová menne? A világba ki? Soha! Nem fogja engedni, hogy baja essen.

– Nem. A  vér fölött.

 – Jó, hogy legalább nem vérrel átáztatott kaját adsz.

            – Megölöm! – gondolta Angel harciasan, de a szót nem követte tett, annál is inkább, mivel Lara is befutott Freddel.

– Na megyünk? – kérdezte Lara tettrekészen. – Vagy maradunk?

– Megyünk. – sziszegte Angel.

– Hová mentek? – kérdezte Connor úgy téve, mintha nem is érdekelné a válasz.

– Csupa rossz után. – felelte Angel és már indult is kifelé.

– Remélem nem jössz vissza. – vetette oda Connor és elindult a hűtő felé. – Legalább elmehetnék végre.

– Nem akarok vitázni, Connor.

– Elmenekülsz a vita elől? Ez nem vall rád!

– Tudod mit? – pördült felé Angel idegesen. – Akkor folytassuk!

– Van egy jó ötletem, oké? – kérdezte Gunn unva a csevelyt. – Velünk jön, és ott folytathatjátok.

            Angel tiltakozni akart, de már erre sem volt ideje: Connor elrohant a kabátjáért. Angel meglepve húzta fel a szemöldökét és nézett össze Larával.

– Most mi lesz velünk? – kérdezte Angel.

– Valószínűleg végighallgatjuk ahogy szétrúgjátok egymás fenekét. – vont vállat a lány. – És minden percét élvezni fogjuk!

– Kösz a mély együttérzést.

– Connornak jót fog tenni egy kis kimozdulás. – ezzel ő vidáman az ajtó felé indult, mivel már látta közeledni a fiút. – Ez fontos.

            Már teljesen sötét volt, amikor odaértek a szórakozóhelyhez. Megálltak a lerobbant tömbház előtt, és felnéztek rá.

– Na mi a véleményed? – kérdezte Angel Larát elborzadva a dübörgő zenére és a koszra, ami körülvette az épületet.

– Nos, – kezdte a lány érdeklődve felhúzott szemöldökkel – vagy nagyon nagy az illető, vagy tele van velük a hely.

– Honnan veszed? – kérdezte Gunn.

– Látom.

– Mit?

            Lara ránézett és sejtelmesen elmosolyodott.

– Hosszú.

– Itt fogunk állni és beszélgetni? – kérdezte Connor lefelé görbülő szájjal, ami nála az unalom és lenézés jele volt.

– Menjünk. – felelte erre Angel és ő ment előre.

            A zene egyre hangosabb lett, a basszus a torkukban dübörgött. Angel ugyan nem szerette ezt a fajta zenét, nem ez okozta a nyugtalanságát. Megállt az ajtóban, körbenézett a féktelenül bulizó tömegen és valami nem tetszett neki.

– Szóródjunk szét! – javasolta, és ő már el is indult a bárpult felé.

            Lara lépett be utoljára. Végignézett a tömegen, és annak ellenére lesápadt hogy ő bizony imádta ezt a számot (Chemical brothers: Hey boys). Őrült módjára kapott a hozzá legközelebb álló Gunn után, de nem érte el, már benn járt a táncolók között.

            Későn vették észre, hogy be vannak kerítve. Még Angel is csak akkor, amikor már leálltak a körülötte táncolók és ránéztek. Semmi emberi érzelem nem volt a tekintetükben, csak valami eszelős gonoszság. Megtorpant, és a tőle megszokott hidegvérrel nézett körbe.

– Jó estét! Jó a buli?

            Egy pasas vált ki a tömegből és állt szorosan elé, egymás orrát is leharaphatták volna. Vámpírunk azonban nem mozdult, csak nézett a nála egy fejjel alacsonyabb fickóra.

– Rossz helyre jöttél, öregem! – sziszegte az. – Nagyon rossz helyre.

            Angel elmosolyodott és körbenézett. A gyűrű egyre szűkülni kezdett körülötte. Szóval jó volt a megérzése: valami baj készülődött. Szemével Gunnt és Connort kereste. Hol a fia?

– Már én is látom. Húzós zene, rossz társaság…

            A megjegyzés nagyon nem tetszett a fazonnak.

– De nagy a szád, vámpír! Vajon mi az oka?

            – A kérdés jó. – gondolta a férfi. Egy jó ég tudja milyen lények által megszállt csehóban állt, és magával hozta a fiát!! Ugyan mi oka lett volna szájalni? Kik ezek? És vajon tudják, ki ő? Véletlen hogy ő idetévedt, vagy szándékosan irányított?

            Nem volt ideje ezen töprengeni, valahol a háta mögött valamelyik csappattagja (az üvöltésből feltételezve Gunn) megtámadta az őt fenyegetőket. Na most kerültek igazán trutyiba.

            Előrántotta a bárdot amit magával hozott és felvette a harcot. Nem tudott minden idegszálával erre koncentrálni, mert szeme sarkából Connort kereste. Nem mintha nem lett volna mindegy ebben a helyzetben, hogy hol van. Vagy sikerülhet ösvényt vágni kifelé? Ha igen, akkor Connornak itt kell lennie mellette!

– Connor! – üvöltötte két nem teljesen sikeres csapás után. – Hol vagy?

            Nem jött válasz, a pokol végleg elszabadult. Néhány másodperc után azonban váratlanul Lara toppant be elé és két pisztolyt rántó pasas közé. Szeme égett a dühtől, ilyen volt egy igazi fúria. Hátralökött egy kék inges, nagyon ronda férfit, és rájuk ordított.

– Hátra! El innen!

            A bunyó hihetetlen módon abbamaradt. Az emberek meglátták Larát és úgy elpattantak a közeléből, mintha tűz lobogott volna benne. Az egész disco sziszegve hátrált tőle, nagy szabad teret engedve nekik. Gunn is és Connor is ott volt már mellette és ugyanolyan megdöbbenve nézték a lány hátát, mint főnökük.

– Mi most kimegyünk innen. – jelentette a lány határozottan, fenyegetőn. – Nem ér hozzánk senki ugye?

            Gyűlölettől övezett tekintetek meredtek rá. Lara le nem véve a szemüket róluk hátranyúlt, elkapta Angel karját és szép lassan tolni kezdte kifelé. A férfi pedig hagyta.

– Lassan. – mondta Lara suttogva de azért biztosítva, hogy az ellen is hallja. – És mindenki ép marad.

            Már az ajtónál jártak, aztán már kinn a kapunál. Mikor már nem voltak elérhetők, a lány kipördült és rohanásba kezdett a kocsi felé.

– Nyomás!

            A csapat követte, ugyanúgy rohanva, pedig nem követték őket. Ennek ellenére Angel is csak fél perc őrült száguldás után nem nézett állandóan a visszapillantótükörbe, és szólalt meg.

– Mi a fene volt ez? – kérdezte ingerülten. Lara mellette ült, ránézett.

– Mi mi volt?

            Az ártatlan hangnem csak tovább bőszítette Angelt. Beletaposott a fékbe, és haragosan nézett a lányra.

– Ne játszdd itt az ártatlant! Tudod te miről beszélek! Mi a fenét műveltél odabenn?

            Lara arca megkeményedett, teljesen elutasítóvá vált.

– Szívesen, hogy kihúztalak a csávából.

– Valami olyat tettél, amilyet sosem láttam! Te nem vagy ember!

– De az vagyok. De mégha nem is lennék az, pont te hánynád a szememre?

– Nem tetszik, hogy eltitkolsz előlem valamit! Nagyon nem tetszik!

– Megmentettelek, mi kell még? – kiabálta Lara is. – Nem értem mi a gondod.

            Erre már Gunn válaszolt, lévénhogy Angel kissé túlpörgette a fantáziáját és csak csúnyát tudott volna válaszolni.

– Az, hogy elűztél egymagad egy horda embert vagy mit, kislány!

– És?

– És?? – hitetlenkedett Angel. – Ez normális?

– Sosem mondtam, hogy normális vagyok.

– Honnan tudjam, hogy ezt a valamit nem fogod ellenem is alkalmazni?

– Semmit nem alkalmaztam semmi ellen!

– Akkor magyarázd meg, mi volt ez odabenn!

– Nem fogom! – felelte dacosan a lány, magasba vetett állal. Egész lénye azt súgta, hogy nem érdekli Angel véleménye, azt tesz amit akar. – És tudod miért nem? Mert semmi közöd hozzá!

            Hosszú csönd keletkezett, amiben csak szemeztek egymással. Egyikőjük sem úgy nézett ki, mint aki megadja magát, harciasan csillogott a szemük.

– Na jó, ebből elég! – motyogta Angel, dühösen indított. – Most elmegyünk valahová.

– Hová? – érdeklődött Lara.

– Lornhoz.

– Lornhoz? – lepődött meg Gunn. – Las Vegasba?

– Tegnapelőtt hívott, hogy visszajött. Nem jött be neki a szerencsejáték, új bárt nyitott a belvárosban.

– Lorn az a zöld gyíkdémon, ugye? – kérdezte Connor undorodva.

            Angel ezúttal türelmesen akart válaszolni, de Lara megelőzte.

– Igen! – kiáltotta lelkesen. Nyoma sem volt már a haragjának, arca kíváncsian ragyogott. – Ő az! Ez fantasztikus!

            A három férfi letaglózva nézett rá. Miből van ez a lány? Az előbb még mérges volt, de nagyon. Mostmeg örül.

            A bárba belépve Angel azonnal kiszúrta a tulajdonost. Megvolt ez a képessége, Lornt mindig észrevette a nagy tömegben is. Szeme sarkából a Gunn és általa közrefogott Larára nézett, aki kíváncsian forgatta a fejét körbe-körbe, onnan Connorra. A srác olyan veszedelmesen undorodó arcot vágott a sok démonra, hogy nem is tudta, az ő fiát látja-e.

            – Legalább egy valami van, amitől még nálam is jobban undorodik. – gondolta kissé elkeseredve, aztán Larához fordult.

– Nem félsz?

– TE nem tudsz rólam semmit Angel! TE félsz. – ezzel a bárpulthoz pattant és rendelt.

            Angel és Gunn összenézett.

– Tartsd rajta a szemed, míg idehozom Lornt. – kérte Angel.

– Nem úgy néz ki, mint aki meg akar lógni.

– Akkoris. És Connor-on is. Nem szereti ezt a társaságot.

– És? – húzta fel a szemöldökét a férfi úgy, mint aki valóban nem érti miért lenne baj az, ha Connor egymaga szembeszállna a helység összes jelenlévőjével.

            Angel nem reagált, elindult Lorn felé. Agya lázasan dolgozott, mint mindig ha valami nem volt megoldva az életében. Bezzeg ha itt lenne Cordelia! Ő biztosan tudná a megoldást.

            Érzelmei kiülhettek az arcára is, mert mikor Lorn meglátta, szélesen elvigyorodott és örömmel ment elé.

– Angel!!! A mi rettenthetetlen hősünk eljött hát látogatóba. – tárta szét kedvesen a karját. – És lágy az arca, annak ellenére, hogy egy hete még nem itt volt.

– Szervusz Lorn. – üdvözölte Angel elmosolyodva. Most hogy látta rájött, mennyire hiányzott neki ez a démon, és ez elég furcsa volt a számára. Lorn barát. Olyan barát, amit nagyon ritkán találni. Ő biztosan nem okozna csalódást úgy mint…

            Nem fejezte be a gondolatot.

– Mi járatban énnálam? Remélem nem üldöz senki, mert éppencsak megnyitottunk, bár ez a leguóbb tapasztaltak alapján neked olyan mindegy.

– Nem, elvileg nem üldöz senki. Elvileg.

– Az kevés. Ez a kifejezés semmi biztosítékot nem ad arra, hogy egyben marad a bárom.

– Hogy vagy? Milyen volt Vegas?

– Á! – legyintett Lorn és belekortyolt valami írtózatos színű lébe, ami valami írtózatos alakú pohárban volt. – Nem az én világom. Túl sok volt a tehetségesnek tartott figura, és én nem akartam egy lenni közülük. Érted hogy van ez! – megveregette a férfi vállát és elnézett mögötte. – Wow! A mindenségit! Ki az a kivételes szépség ott Gunn-nal?

            Angel megkönnyebbülten felsóhajtott. Így legalább nem kellett neki előhozakodni új társával, aki a frászt hozta rá a disco-ban annak ellenére hogy megmentette őket.

– Ő Lara Verey. Egy…új tag. Ha minden igaz.

– Mi van Cordyval? Azt hittem ti már rég egymást koptatjátok.